A biztonságod a hiteden múlik
A Bika napjegyű embernek a legfontosabb döntéshelyzetekben el kell szakadnia a földtől
Néhányszor az életünkben úgynevezett felső szintű döntést kell hoznunk. Ez a Bikáknál nagyon elvontan hangzik: az anyag nélküli biztonság megélése. De ez mit jelent? Azt, hogy felül kell emelkednie a Bika anyagiasságán, s be kell látnia, sőt meggyőződésévé kell válnia, hogy nincs az a gazdagság, amely valódi biztonságot adhatna. Hiszen egy perc alatt minden megváltozhat, s elveszíthetünk mindent, s ezzel együtt a biztonság illúzióját is. Csak a hitünk adhat biztonságot. Akkor vagy biztonságban, ha elhiszed, hogy csak az történhet Veled, ami a sorsodban van, s ez nem függ az anyagiaktól.

Az életünkben ez úgy történik, hogy egyszer csak jön egy döntéshelyzet, hogy Neked kell holnaptól gondoskodnod valakiről, Neked kell megteremteni mások biztonságát. Hétköznapi helyzet, hogy azt mondja a feleséged, hogy gyereket szeretne, s ez azt jelenti, hogy pár évig róla és a gyerekről is gondoskodni kell anyagilag. De az is lehet, hogy egy idős szülőről kell anyagilag gondoskodni. (Lehet, hogy ápolni is kell, de az már a Rák dolga lesz.)
A másik lehetőség, hogy más teremti meg a mi biztonságunkat. Ilyenkor mondjuk a nő „befogadó” az anyagiakra, s elfogadja, hogy a párja tartja el, amíg olyan az élethelyzet. Láthatunk persze nem tradicionális helyzeteket is, amikor a nő tartja el a férfit, s a férfi „befogadó” az anyagiakra.

Középső szinten a Bikának találkoznia kell az anyaggal, éreznie, birtokolnia kell az anyagi dolgokat. Ezzel semmi probléma nincs, ha a hétköznapok szintjén anyagi dolgokkal, pénzzel, földdel, állatokkal dolgozik. Akkor van a baj, ha ezt nem tudja átélni, s „az az enyém, amit megeszek” elv alapján éli az életét, s az élvezetek hajszolása válik számára elsődlegessé. Ilyenkor kerül a Bika az alsó szintre, s csak remélni lehet, hogy a Sors hoz neki egy olyan élethelyzetet, amelyben vissza tud találni az anyag pozitív megéléséhez, vagyis a középső szinthez.









